A Gyulavári Kastély Látogatóközpont ötlete abból az elgondolásból született, hogy az egykori főúri rezidenciában, újszerű formában együtt mutassuk be a Dél-Alföld néprajzi, kulturális és természeti- környezeti értékeit, valamint gazdaságtörténetét és fejlődésének lehetőségeit. Alapvető célunk az volt, hogy hozzájáruljunk a Dél-Alföld országos és nemzetközi megismertetéséhez, az itt élők identitástudatának erősítéséhez.
Ezen gondolatkör mentén szervezzük meg a Kastély kiállításait, programjait, rendezvényeit, illetve színesítjük a térség idegenforgalmi kínálatát.
Három nagy területet ölel át a Kastély: hagyományok, kultúra és természet.
A hagyományokat egy helytörténeti gyűjtemény és a Dél-Alföldön évszázadok óta együtt élő nemzetiségek néprajzi, népművészeti tárgyainak kiállításával elevenítjük fel. A kulturális részben kiemelkedő szerepet kap a régió képzőművészete, illetve a tervezett rendezvényeken, programokon keresztül az egyéb művészeti ágak is fontos szerepet kapnak.
A Gyulavári Kastély sokrétű és színes programkínálatával, kiállításaival, tartalmas és emlékezetes időtöltést biztosít minden korosztály számára a kisiskolásoktól az idősebbekig. Egyben új színfoltot jelent Gyula és környéke turisztikai kínálatában, így bízunk abban, hogy a városunkba érkező vendégek is örömmel “fedezik fel” a gyönyörűen felújított épületegyüttest és vadregényes parkját.
Jöjjön el hozzánk! Legyen Ön is a vendégünk! Tekintse meg a Dél-Alföld kincseit, értékeit!
“Gyulavári Kastély – az ezerarcú világ!”